Június-Augusztus 2018

PDF - HU PDF - DE

Szombaton immár kilencedik alkalommal szervezte meg nagyszabású rendezvényét, a Gulyásfesztivált a Bécsi Magyar Munkásegylet. A gulyásfőző versenyre az idén rekordszámban neveztek, összesen 50 osztrák és magyar csapat mérettette meg magát és közel 6.000 látogatót fogadtak a bécsi Dunaparkban.

Szombaton immár kilencedik alkalommal szervezte meg nagyszabású rendezvényét, a Gulyásfesztivált a Bécsi Magyar Munkásegylet. A gulyásfőző versenyre az idén rekordszámban neveztek, összesen 50 osztrák és magyar csapat mérettette meg magát és közel 6.000 látogatót fogadtak a bécsi Dunaparkban.

Az egész napos Gulyásfesztiválra Bécsből, Burgenlandból, Vajdaságból, több magyarországi településről és az idén először Erdélyből is érkeztek versenyzők. Az első helyet a Bécsben élő, de vajdasági magyarokból álló „Ortodox Ungarn” csapat nyerte, a második helyen végzett a székelyhídi „Szík” csapat, a harmadik helyezett pedig a vajdasági „Royal Gastro Team” lett.

A tavalyi győztes, a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület „Hagymácska” csapata is részt vett a megmérettetésben, az idén nem kerültek be a díjazottak közé, így a vándorserleget átadták az idei nyerteseknek.

   

A Bécsi Magyar Munkásegylet 9. Gulyásfesztiválja a Dunapark fesztivál/Donauparkfest keretében valósult meg. A versenyben résztvevő csapatok által készített pörkölteket egy tíz tagú zsűri - profi szakácsok, hentesek, laikusok - bírálta. A gulyásfőző verseny évről-évre egyre közkedveltebb, s nemcsak a magyarok körében, hanem az osztrákok között is, az idei 50 résztvevő között 35 osztrák csapat próbálta elkészíteni a legjobb pörköltet.

„Többen voltak az osztrákok, mint a magyarok és aminek nagyon örülök, hogy az első helyezett az idén először vett részt és máris sikerült nyernie. A korábbi évekhez képest sokkal nagyobb lett a rendezvény és sokan segítettek is nekünk, akik nélkül nem lehetett volna ezt az egészet így megcsinálni”- mondta Kancsár Erika, szervező.

Az eseményen színes kulturális programot is kínáltak, melyben a folklór-, tánc-, és zenei együttesek között fellépett a burgenlandi Csörge és a Szélforgók, valamint a bécsi Napraforgók Táncegyüttes is. A fesztivál idei vendég tánccsoportja a harkányi „Harka” Néptáncegyüttes volt. A zenei kíséretet a Fajkusz Banda biztosította.

A rendezvényen emellett a Székesfehérvári Hagyományőrző Íjászegyesület is képviseltette magát, és a Dunapark látogatóit az általuk felépített két jurtába kalauzolták, de tartottak íjász bemutatót is.

A Gulyásfesztivál látogatói a helyszínen elkészült marhapörköltek mellett választhattak még a további „magyar konyhát” képviselő finomságokból – palacsinta, lángos, pogácsa - is. A gasztronómiai élvezetek mellett számos magyar kézműves is kiállította és árulta portékáit.

ORF

Többszáz táncos lépett színpadra a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület szervezésében megrendezett nemzetközi néptáncfesztiválon június 2-án. A több órás programban ausztriai és anyaországi magyar együttesek, valamint a horvátok, szerbek és görögök is ízelítőt adtak kultúrájukból.

Többszáz táncos lépett színpadra a Délibáb Bécsi Magyar Kultúregyesület szervezésében megrendezett nemzetközi néptáncfesztiválon június 2-án. A több órás programban ausztriai és anyaországi magyar együttesek, valamint a horvátok, szerbek és görögök is ízelítőt adtak kultúrájukból.

A hatodik alkalommal megszervezett fergeteges hangulatú fesztivál célja az volt, hogy bemutassa a tánckultúra sokszínűségét – mondta Kilyénfalvi Gábor, a Délibáb művészeti vezetője.

A fesztivált eredetileg magyar csoportok találkozójának szervezték, de idővel szélesre tárták a kapukat minden nemzetiség előtt. A Délibáb hitvallása szerint a tánc összehozza az embereket, és ez így is történt a június 2-i fesztiválon: közel 20 néptánc- és népzenei együttes állt a 10. kerületi Haus der Begegnung színpadán.

Az estébe nyúló programot a gyerekek kezdték, fellépésüket táncház követte, majd sorra kerültek a felnőtt csoportok. A zenei aláfestést a soproni Fajkusz Banda biztosította. Az együttes nemrég tért haza Kínából, ahol a zenészek a magyar népzenét népszerűsítették.

     

A délutáni programot a Délibáb gyermekcsoportja, a Szivárvány nyitotta Léber László rábaközi táncaival. A bécsi egyesületben 2003-ban élesztették újjá a gyermek néptánc ’70-es évek óta élő tradícióját.

Mosonmagyaróváron 3 éve működik a Csalogató tánccsoport és „kistestvére”, amely a Cseppek nevet viseli. A csoportokban összesen 45-en táncolnak, de Bécsbe szülőkkel, érdeklődőkkel összesen 120-an érkeztek. Programjukban nyírségi lánytánc, csapó, páros táncok és betyártánc is szerepelt.

Mindig megtiszteltetés a határokon túl képviselni az országot, és jó olyan helyre jönni, ahol azonnal megtalálják a közös hangot. A tánc egy nyelvek nélkül létrejött kapcsolat, ami sokkal tartósabb mint bármi más - mondta Léber László, a mosonmagyaróváriak koreográfusa.

Linzből érkezett a Ne-felejts tánccsoport. Cseres Alex vezetésével a gyerekek moldvai, felcsíki játékokat adtak elő. Vannak szülők, akik az első perctől hozzák a gyerekeiket, nagyon jó velük foglalkozni. Összejárunk, összetartunk Ausztriában - mondta a csoport vezetője, aki a színpad oldalsó takarásában izgulta végig növendékei fellépését.

A bécsi „KUD Srbija” együttese bánáti szerb koreográfiákkal érkezett a fesztiválra. a korneuburgi és bécsi gyerekek közel két éve tanulják nemzetük táncait. A koreográfus, Zlatko Mladinovic, először felnőtt táncosokkal járt a Délibáb fesztiválján, most a gyerekeket hozta el, hogy ők is megérezhessék a hangulatot. A szakember célja 30 éve az, hogy az utca, az alkohol és a drogok helyett a tánccal és kultúrával mutasson irányt a fiataloknak.

ORF